Nyitókép: fccsikszereda.ro
László Csaba jól ismeri a magyar labdarúgást, korábban volt edzője a Ferencvárosnak, a Sopronnak és az MTK-nak. Külföldön dolgozott a skót Heartsnél és Dundee Unitednél, a belga Charleroi-nál, a Dunaszerdahelynél és a Sepsi OSK-nál, de irányította Uganda és Litvánia legjobbjait szövetségi kapitányaként. Legutóbb az FK Csíkszereda szakmai igazgatója volt. A 60 éves székelyudvarhelyi születésű szakember jelenleg a Debreceni Egyetemen előadóként dolgozik. Az MTI-nek adott interjúban elmondta, jól érezte magát Csíkszeredában, jó volt belekóstolni a sportvezetői oldalba is. De elárulta, az elmúlt háromnegyed év a rehabilitációról szólt számára, mert nem halogathatta tovább a térdműtétet. Egyetemi munkája által beleláthat olyan dolgokba is, amelyeket eddig csak kívülről figyelhetett és bár elégedett a jelenlegi helyzetével, hiányzik neki a pálya széli munka.
„Most már egy kicsit hiányzik a kispad, az adrenalin, a mérkőzések, az igazi nyüzsgés, de remélem, hogy majd az is megtalál. Nem zárkózom el tőle, hogy Magyarországon vállaljak munkát, hiszen itt váltam profi edzővé, amikor Lothar Matthäus mellett a magyar válogatottat segíthettem. Úgy érzem, eljött az idő. Elég sok helyen megfordultam, és eredményesen tudtunk dolgozni. Remélem, hamarosan újra lehetőségem lesz rá” – fogalmazott.
A magyar válogatott idei Nemzetek Ligája-szereplését reálisnak értékelte. Úgy érzi, most a helyünkön vagyunk, bár ezúttal is volt esély kiugró eredményekre, de a célt, az A osztályban maradást még elérheti a csapat, amelynek meglátása szerint az osztályozón a B divízióból érkező török válogatott ellen nehéz dolga lesz.
„A futball nem hazudik, az erőviszonyok azt mutatták, hogy van helyünk az A osztályban.
Az első két hely sem elérhetetlen, de nem ez volt a célunk. Nem estünk ki, és most vár ránk egy nehéz feladat” – értékelt a Fradi korábbi szakvezetője.
A számos későbbi válogatott játékost kinevelő székely szakember az MTI-nek a játékos és edző utánpótlásképzésről is beszélt a Sport Forum Hungary 2024 szakmai konferencián. A jelenlegi akadémiai rendszerrel kapcsolatban elmondta, lehetne rajta kissé finomítani. Úgy vélekedett, ha valamit felépítenek, és nem működik teljesen, helye van az építő jellegű kritikának.